Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#országértékelő beszéd

MTI Világ

Obama: Amerika szolidáris azokkal, akikre terroristák vadásznak

Nincs olyan kihívás, amely a nagyobb fenyegetést jelentene a jövő nemzedékeire a klímaváltozásnál – mondta keddi országértékelő beszédében amerikai elnök. Barack Obama emlékeztetett, hogy 2014 az eddigi legmelegebb év volt, és a 15 rekordmeleg évből 14 erre a századra esett, illetve a Pentagon szerint a klímaváltozás nemzetbiztonsági fenyegetést jelent. Az elnök kiállt azok mellett, akik terroristák célpontjaivá váltak. Beszédében emellett kezdeményezte az adórendszerben az olyan kiskapuk bezárását, amelyek a gazdagoknak kedveznek.

hvg.hu Itthon

Vissza a jövőbe: már 1999-ben is erről beszélt Orbán

Az államadósság még mindig ellenség, a munkanélküliségre pedig ma is csak a nagyszabású közmunka jelenthet gyógyírt. Pénteken immár 15. alkalommal értékeli az ország helyzetét Orbán Viktor. Ebből az alkalomból elővettük az első, 1999-ben elmondott beszédet. Ebből kiderül, hogy az ország sok tekintetben egy helyben járt az elmúlt tizennégy évben, vagy legalábbis a kormányfő még mindig ugyanazokat a csatákat vívja, mint az ezredforduló előtt.

hvg.hu/MTI Itthon

Origo: február 7-én lesz az Orbán-évértékelés

Február 7-én tartja évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök - írja az Origo.hu. A lap értesülését később megerősítette a kormányfő szóvivője, Szijjártó Péter is. A helyszín a Millenáris.

hvg.hu Itthon

Erődemonstrációra készül a Fidesz

Tömegdemonstrációval mutatná meg a Fidesz Nyugat-Európának, hogy a Fidesz-kormány mögött valós támogatottságot jelent a kétharmad - írja a Népszabadság.

Folytatódik az Alpine-káosz: lelépett a csapatfőnök, lecserélik Doohant

Folytatódik az Alpine-káosz: lelépett a csapatfőnök, lecserélik Doohant

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

A nagy ugrás éve volt a tavalyi a NER egyik kedvenc ingatlanfejlesztőjének

A nagy ugrás éve volt a tavalyi a NER egyik kedvenc ingatlanfejlesztőjének

Autósüldözés volt Miskolctól Budapest felé – videón, ahogy az ámokfutó a rendőröket is leszorítja

Autósüldözés volt Miskolctól Budapest felé – videón, ahogy az ámokfutó a rendőröket is leszorítja

Gondolkozz velünk: Medencék – Szexi a matek 19.

Gondolkozz velünk: Medencék – Szexi a matek 19.

Videón a V6 mellett kitartó vadonatúj Audi RS5

Videón a V6 mellett kitartó vadonatúj Audi RS5

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

Gyurcsány Ferenc legjobb pillanatai négy percben

Gyurcsány Ferenc legjobb pillanatai négy percben

Vastag Csaba sem dolgozik már a TV2-nél, ahonnan távozott a vezérigazgató

Vastag Csaba sem dolgozik már a TV2-nél, ahonnan távozott a vezérigazgató

A címlapról ajánljuk